Nemzetiszocialista Német Munkáspárt

A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (németül: Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei kiejtése✩, röviden NSDAP), ismertebb nevén a náci párt német politikai párt volt, amely 1933 és 1945 között vezette Németországot, kirobbantotta a második világháborút és végrehajtotta a holokausztot.

A náci (Nazi) kifejezés a német „Nationalsozialist” (nemzetiszocialista) szó rövidített alakjából származik. A párt Adolf Hitler vezetésével jutott hatalomra 1933-ban, főleg a németek militarizmusára és az I. világháború utáni megaláztatások miatti revansvágyra apellálva. Az NSDAP hatalomra jutása után totális diktatúrát vezetett be, és megalapította a Harmadik Birodalmat. A NSDAP volt az egyetlen legális politikai erő a náci Németországban a Weimari köztársaság bukása után (1933)-tól a második világháború végéig, 1945-ig, amikor Németország elvesztette a II. világháborút.

Az NSDAP elveiből és tetteiből egy új politikai ideológia, a nácizmus alakult ki. A világháború után a pártot betiltották, vezetőit pedig a nürnbergi perek keretében emberiségellenes bűntettekért ítélték el.

Eredeti neve Német Munkáspárt (DAP) volt. A bajorországi Münchenben alakult párt egyike volt az akkor létező számos szélsőjobboldali pártnak. A párt kiemelkedése a többi kis politikai csoport közül akkor kezdődött, mikor Adolf Hitler belépett a pártba, és tehetséges vezérszónoknak bizonyult. Hitler először hadsereg ügynökeként került kapcsolatba a DAP-val. Mikor megismerkedett annak politikai elképzeléseivel, eldöntötte, hogy belép (1919).

A DAP-t ekkor még Anton Drexler vezette. A párton belül Adolf Hitler felemelkedését a szónoklatai által szerzett népszerűsége és Ernst Röhm (müncheni szabadcsapatok századosa) „rohamcsapata” biztosította, aki ekkoriban még teljes mértékben támogatta Hitlert. Hitler szerepe olyan gyorsan nőtt, hogy 1920. február 24-én már ő terjesztette elő a párt programját, amiben már ekkor szerepel a zsidók állampolgári jogainak megvonása, és az ekkor szélsőjobboldali körökben általánosan elfogadott nézet, miszerint követelték a versailles-i békeszerződés felmondását.

Szerepének növekedését jelezte, hogy a DAP az ő kezdeményezésre vette fel a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt nevet. Ezután a párt szinte a párton belüli korlátlan jogkörrel ruházta fel, amivel a párt vezére (Führer) lett, így innentől nem tartottak szavazásokat, Hitler szava döntött minden kérdésben (1921. július 29.) Ekkor jött létre a SA (Sturmabteilung – Rohamosztag) ami a párt első fegyveres szervezete, bár ekkor még „Torna és Sportrészleg” fedőnévvel szerepelt. Vezetői az eddig is hasonló feladatokat ellátó Ernst Röhm és Hermann Göring voltak.

1923-tól a pártban már egyértelműen az a szemlélet uralkodott, hogy a hatalom megszerzésének módja a fegyveres puccs. Ennek jegyében innentől állandósultak az utcai provokációk, amik elsősorban a baloldali szervezetek, főleg a kommunisták ellen irányultak. A párt gyűlésein is mindennaposak voltak a verekedések. Közben Hitler támogatókat szerzett a vezető körökből, akik anyagi és politikai alapot biztosítottak a párt működéséhez.

Ez a folyamat novemberben érte el a végkifejletét egy sikertelen puccskísérletben (sörpuccs), amelynek célja a bajor kormány megbuktatása volt (az országban ekkor az állandó provokációk miatt rendkívüli állapot volt érvényben). A puccs során Hitler az SA segítségével letartóztatta Kahr bajor miniszterelnököt, de célját a hadsereg közbelépése miatt nem érte el.

Hitlert ezután hazaárulás vádjával bíróság elé állították, de az általános közhangulat és kapcsolatai miatt alig 9 hónapos börtönbüntetést kellett letöltenie. Ezalatt írta meg könyvét a Mein Kampf-ot, ami a párt ideológiai alapjait biztosította a továbbiakban.

A pártot elvileg betiltották, de a weimari köztársaság gyengesége miatt már az 1924-es választásokon is elindult. Ez jelezte a párt új irányvonalát is, miszerint a hatalmat a továbbiakban puccs helyett választások útján kívánták megszerezni. 1929-ig kiépítették országos szervezetüket és bár a 1924-es és 1928-as választásokon csak néhány százaléknyi szavazatot kaptak, a taglétszámuk egyre nőtt, és megalakult a másik fegyveres csoportjuk, ami elitalakulat jelleggel a párt és a Führer személyes védelmét látta el. Neve ennek megfelelően Schutzstaffel (SS; védőosztag) lett. Tovább növelte a párt erejét, hogy egyre jelentősebb tőkés csoportok támogatását élvezték. Bár a választási eredményei miatt ekkor még nem volt meghatározó politikai erő, de többen már ekkor felismerték a veszélyt, amit a náci párt a fennálló rendre jelentett, így a kommunisták is, akikkel továbbra is rendszeresek voltak az utcai összecsapásaik.

1929 fordulópont volt a párt történetében is. A gazdasági válság és az állandósult utcai munkás összecsapások – amelyek egyik fő provokátora továbbra is az SA – és tüntetések miatt az elkeseredett, kiábrándult és megfélemlített tömegek egyre nagyobb számban álltak a NSDAP mögé.

A válság eredményeképpen 1930-ban megbukott a szociáldemokrata kormány. A helyzet stabilizálására bevezették az elnöki kormányzást, és választásokat tartottak, amin az NSDAP első jelentősebb eredményét érte el. A képviselői helyek 18%-át szerzte meg, ezzel a második legjelentősebb politikai erővé vált. Ezután Hitler és pártja szövetséget kötött a vezető tőkésekkel (Harzburgi Front; 1931). A válság elmélyülése miatt újabb választást tartottak. Bár a lakosság teljes létbizonytalanságban élt és a munkanélküliség tömeges méretűvé vált, a NSDAP mégis több tízmillió márkát volt képes költeni a választási kampányára a támogató vezető gazdasági elitnek köszönhetően. A programjuk nem változott nyíltan antiszemita, antikommunista volt, és a fennálló demokratikus rend megdöntését tűzte ki célul, ez egyben a versailles-i békeszerződés semmibe vételét is jelentette. Ezt további demagóg ígéretekkel egészítették ki.

Az eredmény nem maradt el: ekkor a képviselői helyek 38%-át szerezték meg, amellyel a legnagyobb párttá váltak. Viszont a győzelem nem volt egyértelmű, mivel a jelentős erővé érő kommunisták és a még mindig erős szociáldemokraták együtt képesek lettek volna ellenzékbe szorítani a náci pártot, de a munkáspártok összefogása elmaradt, így a politikai válság tovább tartott. Megoldásként az akkori miniszterelnök, Papen, akit Hindenburg köztársasági elnök nevezett ki, egy jobboldali koalíció tervét vázolta fel, ahol az NSDAP és a Centrumpárt alkotná a kormányzó erőt. Hindenburg végül, jobb meggyőződése ellenére, a kormányválság lezárásának érdekében, elfogadta ezt a javaslatot. Így 1933. január 30-án Hitler lett a kancellár és alakított kormányt, igaz, ekkor még a weimari alkotmány keretei között.

Hatalmon a NSDAP továbbra is erőszakos politikát folytatott, és a Reichstag épületének felgyújtása után (az alkotmányos rend elleni támadásnak beállítva) korlátozták a polgári és szabadságjogokat. Ezután megkezdődtek politikai tisztogatások és leszámolások a párt (értsd: Hitler) belső és külső ellenfeleivel.

Hitler viszonya Röhmmel eddigre megromlott. Ennek egyik oka volt, hogy Röhm szerette volna, ha a Birodalom hivatalos hadserege az SA lett volna, viszont ez a vezető katonai körök ellenkezését váltotta volna ki. Hitler nem kockáztatott egy esetleges puccsot, ezért ellentét alakult ki a pártvezetésen belül.

„Megoldásként” Hitler 1934. június 30-án éjszaka („hosszú kések éjszakája”) egy Rajna-vidéki épületben tartózkodó SA vezetőket álmukból felverte, Münchenbe szállítatta és kivégeztette. Röhm „kegyelmet” kapott és saját kezével végezhetett magával. A külső politikai ellenfelekkel a különleges hatalommal felruházott Hitler gyorsan és igen erőszakosan bánt el, a NSDAP-n kívül minden pártot betiltott.

Azonban minél inkább behálózta a náci párt a német társadalom minden területét, a tényleges pártszervezet annál inkább elvesztette a jelentőségét a rezsim hatalmi struktúrájában. Hitler uralma erőteljesen személyközpontú maradt és alárendeltjei, mint pl. Himmler és Goebbels hatalma sokkal inkább az ő kegyeitől, szándékainak megfelelő értelmezésétől függött, mintsem a pártban elfoglalt pozíciójuktól. A sztálini idők Szovjet Kommunista Pártjától eltérően az NSDAP-nak nem volt tényleges vezető testülete vagy meghatározott döntéshozatali mechanizmusa, mint amilyen a kommunisták pártkongresszusa vagy központi biztottsága volt. Formálisan Hess által vezetett pártkancellária irányította a pártot, ám tényleges befolyása nem volt, mivel maga Hess is csekély jelentőségű figura maradt. Miután 1941-ben egy félresikerült békekötési kísérlet céljából Nagy-Britanniába repült, Martin Bormann követte tisztségében. Vele nyerte el a pártkancellária régebbi hatalmát, legfőképpen azért, mert maga Hitler támogatta és politikai titkáraként alkalmazta Bormannt. A rendszerben a tényleges hatalmat Hitler titkársága, a Himmler vezette SS és Goebbels propagandaminisztériuma gyakorolta.


Vezető párttagok:

Adolf Hitler (1889–1945)
Heinrich Himmler (1900–1945)
Joseph Goebbels (1897–1945)
Rudolf Hess (1894–1987)
Hermann Göring (1893–1946)
Joachim von Ribbentrop (1893–1946)
Martin Bormann (1900–1945)
Baldur von Schirach (1907–1974)
Hans Frank (1900–1946)
Ernst Röhm (1887–1934)
Erich Ludendorff (1865–1937)


További párttagok:

Adolf Eichmann
Albert Forster „Gauleiter” és teljhatalmú megbízott Gdańskban (Danzig).
Alfred Rosenberg a nevelés- és iskolaügyért felelős birodalmi meghatalmazott
Hjalmar Schacht a „Reichsbank” elnöke, gazdasági miniszterként a „Mefo-váltó” megteremtője.
Walter Schultze a német Vöröskereszt elnöke
Albert Speer építész
Edmund Veesenmayer Hitler teljhatalmú magyarországi megbízottja
Ernst Freiherr von Weizsäcker Richard von Weizsäcker édesapja, Joachim von Ribbentrop külügyminiszteri államtitkára
Gerhard Beil, 1986-1990 között az NDK külkereskedelmi minisztere
Wernher von Braun, az Amerikai Egyesült Államok holdutazás-programjának vezetője
Karl Carstens
Arnold Gehlen, konzervatív filozófus és szociológus
Hans-Dietrich Genscher, 1974-1992 között az NSZK külügyminisztere
Heinrich Harrer, hegymászó es geográfus-kutató (életét a "Hét év Tibetben" c. film dolgozta fel)
Walter Jens, baloldali liberális irodalomtörténész, író
Herbert von Karajan, karmester
Kurt Georg Kiesinger 1966-1969 között az NSZK miniszterelnöke, kancellár
Konrad Lorenz osztrák Nobel-díjas (1973)
Walter Scheel, 1974-1979 között az NSZK államelnöke
Oskar Schindler, nagyvállalkozó
Carl Schmitt, konzervatív államügyesz, jogfilozófus
Hans Ernst Schneider Hans Schwerte néven irodalomtörténész
Gerhard Schröder 1953-1969 között az NSZK kereszténydemokrata minisztere (nem azonos Gerhard Schröder kancellárral)
Fritz Thyssen nagyvállalkozó
Kurt Waldheim 1986-1992 között Ausztria államelnöke


Mottók, szlogenek, kifejezések:

Sieg Heil! Sieg Heil! Sieg Heil!
„Szent a győzelem!” (Egy időben a Wehrmachton belüli köszönés is volt)

Ein Volk, ein Reich, ein Führer!
„Egy nép, egy birodalom, egy vezér!”

Deutschland, erwache!
„Németország, ébredj!” (Dietrich Eckart műveként ez volt a címe egy népszerű náci dalnak, és számos propagandaplakáton is megjelent)

Meine Ehre heißt Treue
„Hűségem a becsületem" (Az SS jelmondata)

Die Juden sind unser Unglück!
„A zsidók a mi szerencsétlenségünk!”

Lang lebe unser ruhmvoller Führer!
„Sokáig éljen dicső vezérünk!”

Heute Deutschland, morgen die Welt!
„Ma Németország, holnap a világ!”

Die Deutschen immer vor dem Ausländer und den Juden!
„A németek mindig előbbrevalók a külföldinél és a zsidóknál!”

Sicher ist der Jude auch ein Mann, aber der Floh ist auch ein Tier
„Természetesen a zsidó is ember, de a bolha is állat”


A nemzetiszocializmus, vagy nácizmus egy totalitárius világnézet és mozgalom, amelynek képviselői Németországban 1933-ban megszerezték a politikai hatalmat és egypárti diktatúrát alakítottak ki, amit az 1938-ban bekövetkezett Anschluss után Ausztriára is kiterjesztettek. Tagjait faji és etnikai alapon megkülönböztető társadalmat teremtett.


Az ideológia fontos elemei:


Jobboldali (nacionalizmus) és baloldali (szocializmus) ideológiák összedolgozásával egy új világnézet létrehozása.
A szakszervezeti rendszer megújítása, a munkások védelme.
Németország helyreállítása, a létbiztonság megteremtése.
élettér-elmélet („Lebensraumpolitik”, „Lebensraum im Osten”: több lakóterület teremtése a németek számára a kelet felé történő terjeszkedés által)
marxizmus-, kommunizmus-, bolsevizmusellenesség
a zsidóság elleni fajgyűlölet a német/germán/árja felsőbbrendűségből (Übermensch, Untermensch) kiindulva. (Feltételezi hogy a zsidóság a gój-elmélet alapján hasonlóan gyűlöli a németeket)
Führerprinzip = a vezetőben való feltétlen hit
a demokrácia korlátozása, ennek következményeként a nem együttműködő politikai pártok, szakszervezetek, és sajtótermékek megszűntetése
szociáldarwinizmus (az emberi társadalomban is a „legalkalmasabb” csoportok (fajták, változatok) tudnak fennmaradni, életben maradni, szelektálódni)
eugenika (a szociáldarwinizmusban megfogalmazott fajfejlődés „elősegítése”, az akadályozó tényezők „kiiktatása”)
homofóbia (homoszexuális beállítottságú emberek iránti erőteljes ellenszenv)
a vallásszabadság korlátozása


Hitler programja:

Adolf Hitler Mein Kampf című könyvében röviden a következő programot ajánlotta a német nemzet fellendítésére:

A Szocializmus és a Nacionalizmus összhangjának kihasználása Németország háború utáni helyreállításában. (A baloldal és a jobboldal összefogása a NSDAP alatt)
A jellegzetesen német, hagyományos kulturális értékek védelme.
Nem teljesítés politikája: a fegyverkezés megkezdése, a megszállt területek kiürítése és a hadisarc fizetésének abbahagyása (ezzel a Versailles-i Szerződésben foglaltaknak mond ellent).
Európa németjeinek egyesítése Nagy-Németország létrehozásának érdekében; Ausztria bekebelezése (Anschluss), Csehország és Lengyelország németlakta területeinek elfoglalása, valamint Európa (beleértve a Baltikumot) németjeinek hazatelepítése. Úgy vélte, szövetséget köthet Angliával, mert az angolok a franciáktól jobban félnek, mint amennyire ragaszkodnak a status quo-hoz.
Terjeszkedés keletre, a Szovjetunió elfoglalásával a Birodalom kiterjesztése az Urálig. Hitler szerint a Szovjetunió hatalmas területét arra nem alkalmas népek lakják, ugyanis hagyták, hogy a zsidók/kommunisták kezükbe vegyék a hatalmat. (Az adott területeknek nagyonrossz volt a kihasználása gazdasági és földművelési szempontból.)
Ezután fordulna az eddig tétlen Franciaország felé, és vagy megsemmisítené a nemzetet, vagy a gyengébb partner szerepébe kényszerítené. (Revans az első világháborúért)
A létrejött 400 milliós Német Birodalom (egy pángermán Európa) szembeszállhatna az Egyesült Államokkal.