World War 2
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.


 
KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

 

 Mesterlövészek

Go down 
SzerzőÜzenet
Dexantreal
Admin



Hozzászólások száma : 159
Join date : 2011. Sep. 18.

Mesterlövészek Empty
TémanyitásTárgy: Mesterlövészek   Mesterlövészek EmptyHétf. Szept. 19, 2011 12:32 am

Általánosságban a katonai mesterlövészek feladata alaphelyzetben azon célpontok elleni harc, amelyek a hagyományos gyalogos-lövészkatona számára leküzdhetettlenek, leginkább a távolság, a célpont mérete, esetleg a célpont tartózkodási helye okán.

Maga a nagy távolságról való célleküzdés nem új dolog, de igazán effektív csak a modern lőfegyverekkel megvalósítható, amelyek huzagolt csővel rendelkeznek (hogy a lövedék kellő stabilitással repüljön) és egybeszerelt lőszert (hogy minden lövedék azonos tömegű legyen, és a lőszer azonos mennyiségű és minőségű lőporral legyen töltve - hogy ugyanúgy viselkedjenek) tüzelnek. A XIX.század végén ez a fegyver már rendelkezésre állt a nagyobb hadseregekben, szinte minden katona számára. A Japán-Orosz és a Búr háborbúkban még 1000 méteres távolságról is sikerült halálos lövést okozni, noha ez inkább a szerencse kérdése volt, sok fegyverből tüzeltek egyszerre, lőszerpazarló módon. Az I. és a II.vh legfőbb tapasztalata az volt, hogy ilyen nagy távolságra csak szélsőséges esetekben tüzelnek a katonák, különösen városharcoknál a jellemző lőtávolság csak 50 és 300 méter között van. Ugyanakkor még a XIX.században kezdtek elterjedni a jó képességű lövészek speciális alkalmazási területei. Az ellenség hírvivőit kiiktatva a kommunikációtol, a tisztjeiket kilőve pedig a parancsnoktól foszthatják meg a katonákat. Az alkalmazás harmadik fő aspektusa a Finn-Szovjet háborúban debütált elementális erővel - kis létszámú, folyamatosan mozgó egységek messziről kilőttek egy-két szovjet katonát, majd gyorsan kereket oldottak, de csak azért, hogy néhány órával vagy nappal később újra lecsaphassanak. A cél ez esetben a demoralizálás, a legváratlanab pillanatban lesújtó haláltól való félelem igencsak aláása a katonák harci kedvét és zűrzavart okoz, jelentősen csökkentve az egység harci értékét.


Ettől függetlenül az egyik első igazán sikeres "mesterlövész" akció a legendák szerint 1777 október 7.-én, az amerikai függetlenségi háborúban történt, a Bemis magaslatnál, ahol egy amerikai 450 méterről eltalálta a britek tábornokát, Simon Fraser-t (az angol történészek annyit ismernek el, hogy puskalövéstől halt meg).

A mesterlövészek alkalmazásáról és kiképzéséről komplett könyveket lehetne lehetne írni, itt most csak általánosságban veszem őket, de igyekezve kitérni a fontosabb részletre.

Mesterlövész fajták:

-"Támogató" mesterlövész (Sharpshooter)
-"Sima" mesterlövész (Sniper)
-"Felderítő" mesterlövész (Scout-Sniper)
-"Nehéz" mesterlövész (Anti-material v. Heavy sniper)
-Mesterlövész-elhárító (Counter-sniper)

-Rendőrségi mesterlövész

"Támogató" mesterlövész:



Egy rajba vagy szakaszba beosztott mesterlövész, amely feladata hogy fegyverével támogassa a csapatot. Legtöbbször együtt mozog a társaival, szükség esetén azonban felvehet egy jó magaslati poziciót is, ha a helyzet úgy kívánja. Fegyverével kapcsolatban leginkább 300m-en belüli (de legfeljebb 600 méterre lévő), adott esetben gyors egymásutánban akár több cél leküzdésére kell felkészülni, így itt jellemző az öntöltő mesterlövészfegyver, mint az M21 vagy az SzVD Dragunov, de előfordulnak gépkarabély módosulatok, mint az Mk.10 Mod.1 vagy a HK G36 mesterlövész változata. Miután egy gyalogos egységhez tartoznak, álcázásuk nincs, vagy elhanyagolható. Általában "egymaguk" dolgoznak, tehát saját maguknak kell belőni a cél távolságát, nagyobb távolságnál megbecsülni a szél irányát és erejét, valamint az esetlegesen a levegő hőmérsékletéből fakadóan szükséges korrekciókat. Kiképzésük nem sokban különbözik a többi gyalogos kiképzésétől, de természetesen sokkal mélyrehatóbb a fegyverkezelés és a lövészet része.


"Sima" mesterlövész:



Azon mesterlövészek, akik nem gyalogos egységek mellé vannak beosztva, hanem különálló 2 (olykor 4) fős csoportokban működnek. A mesterlövész-párok a II.Vh-ban, a szovjet hadseregben jelentek meg, jelentős könnyítés a mesterlövésznek, hogy ha van egy segítsége, aki átveheti tőle a célok azonosításának és a távolság megbecslésének feladatát, valamint aki "hagyományosabb" kézifegyverével megvédheti, ha rajtuk ütnének. Feladatuk bizonyos területek megfigyelésével, a területeken áthaladó ellenséges erők azonosítása, adott esetben semlegesítése, különös figyelemmel a kiemelt célpontokra (rádiósok, tisztek). Noha a rejtőzés és az álcázás náluk már fontosabb kritérium, messze vannak attól a szintől e téren, amit a "felderítő" mesterlövészek képviselnek. Jellemzően egy, a célzónára jó rálátást nyújtó, lehetőleg jól álcázott vagy védett poziciót vesznek fel, és idődöről időre poziciót váltanak. Feladatuk védekező felállás esetben a "zónaszűkítés" vagy "zónatiltás", vagyis az adott zónában megjelenő ellenséges katonák likvidálása, és ez által a további ellenséges erők távoltartása a zónától. Általában 300-600 méteres lőtávolságra rendezkednek be, de mivel sok célpontal kell számolni, náluk egyaránt jellemző az öntöltő mesterlövész fegyver, és a forgó-tolózáras is. Sok egyéb tekintetben azonban hasonlít a munkamódszerűk a felderítőkhöz, ezt a következőkben tárgyaljuk. Kiképzésüknél helyt kap az egyéni döntéshozásra való felkészítés, és természetesen egy igen alapos mesterlövész kiképzés.


"felderítő" mesterlövész:



Az ellenséges vonalak mögött különállóan, kisebb, általában kétfős csapat. Feladatuk az információgyűjtés az ellenfél haderejéről, mozgásukról, utánpótlásukról, és eközben elpusztítani a kiemelt fontosságú célokat (pl. tisztek, rádiósok), zavart okozni (pl. az utánpótlás szállító konvojokat támadva) vagy katonai erőket lekötni (egy kétfős "sniper-scout" egység akár egy század nagyságú katonai erőt is lefoghat, folyamatosan zaklatva azt), újabban emellett még a 'kemény' célpontok azonosítása és célmegjelölése a légi csapáshoz is rájuk tartozik, sőt, a találat kielemezése is. Kiemelten fontos számukra az álcázás és a rejtőzés, általában az un. "Ghillie" álcaruhát viselik, és ügyelnek arra, hogy folyamatosan az adott terepviszonynak megfelelően nézzenek ki, hátrahagyott nyomaikat igyekeznek minimalizálni, illetve eltüntetni. Kétfős mesterlövész-osztag esetén az egyik tag a mesterlövész, a másik tag a megfigyelő, aki egyfelől egy nagy tűzerejű fegyverrel rendelkezik (az USA fegyveres erőinél jelenleg jellemzően M16A3/M203, vagy hasonló (pl. M4A1) fegyverrel), hiszen az ő feladata a lőpozició védelme, másfelől a mesterlövész akciója közben megkeresi és azonosítja a célpontokat, megadja a mesterlövésznek a célpont(ok) távolságát, illetve a szélsebességet, valamint ő értékeli a találatot. A megfigyelő és a mesterlövész kiképzése azonos, általában a jobb kezűek lesznek a mesterlövészek, és a jobb fejűek a megfigyelők, hiszen nekik kemény matekot kell végezni, hogy a hőmérséklet, a szél és a távolság függvényében milyen korrekciókra van szükség (persze ez erősen egyénfüggő, a mesterlövész is lehet nagyon jó e téren, és saját maga határozhatja meg szükséges korrekciókat a megfigyelő adatai alapján). A célkörzetbe érve felkutatnak egy ideális lőpoziciót, amely egyfelől jó rálátást biztosít a célkörzetre, másfelől kellően rejti is őket. Ezután "kicuccolnak", a lőpoziciót kellően álcázzák, kipakolják a felszerelésüket, majd felmérik a célkörzetett, referenciapontokat meghatározva (pl. sárgáslevelű fa, őrbódé, vagy kuka, stb.), amely távolságát lemérik és később viszonyítási pontként használják fel őket. Több cél esetén a megfigyelő "tag" kártyát készít, amelyen feltünteti a célpont távolságát és főbb jellemzőit, így gyors egymásutáni célleküzdésnél a mesterlövész már tudja, hogy milyen apróbb korrekciókra van szükség.

Egy megfigyelő/mesterlövész párbeszéd kb. így néz ki:

Megfigyelő: Célpont! "C" Szektor, TRP (Célpont Referencia Pont) négytől jobbra 50, fel 50.
Mesterlövész: Nyugtázva, "C" szektor, TRP négytől jobbra 50 és fel 50.
Megfigyelő: Magányos katona fekete barretben, hátán AK.
Mesterlövész: Nyugtázva, magányos katona fekete barretben, hátán AK. Célpont azonosítva!
Mesterlövész: 2 mil a sliccétől a fejéig. (1 mil = 1000 méteres távolságból 1m magasság, a katonai optikai távcsöveknél általában mil beosztású, így lehet következtetni a távolságra, ha egy cirka kétméteres ember nyolc mil magasnak látszik a távcsőben, akkor mintegy 250 méteres távolságra van, de manapság már inkább lézeres távolságmérő használ a megfigyelő a távolság megállapítására)
Megfigyelő: Nyugtázva, 2 mil a sliccétől a fejéig. Távolságot 500-ra állítani.
Mesterlövész: Nyugtázva, távcső 500-on.
Megfigyelő: Szél ballról jobbra, 6 mérföld, tarts egynegyed mil-t ballra.
Mesterlövész: Nyugtázva, szél ballról jobbra, 6 mérföld, egynegyed mil-t ballra.

Bummm...

Megfigyelő: Találat a mellkason, célpont kiiktatva.
Mesterlövész: Nyugtázva, célpont kiiktatva.

A kiképzés igen alapos, magas szintű állóképességre, és nagy fokú önállóságra van szükség, minde mellett a különféle terepviszonyok közötti tájékozódás és túlélés képességét is el kell sajátítani, ahogy a rejtőzésködést és álcázást is. Miután felderítő tevékenységet végeznek, ismerniük kell a különféle technikai eszközöket (pl. megállapítani, hogy milyen légvédelmi rendszer van az orruk elött, milyen radarral), kezelni és karbantartani kell tudni a rádiójukat, és természetesen piszok jó lövészek is kell lenniük. Ebből látható, hogy a mesterlövészek elitjét ők képviselik, noha a legtöbb hadseregben a "sima" és a "felderítő" mesterlövész feladatkör összeolvadt.

A mesterlövész esetén az elvárások (USMC):
-Első osztályú fizikai állóképesség és teljesítőképesség.
-Kitűnő minősítés a lőgyakorlatokon.
-Inteligens, hidegfejű, tanulóképes, döntéshozásra képes természet.
-A gyalogos taktikák teljes körű ismerete.
-Jó tájékozódási képesség, térképolvasás és az iránytű használatának elsajátíatása.

Kizáró okok:
-Balkezesség (kivéve, ha nagyon magasszintű a tudása)
-Szemüveges (kivéve, ha nagyon magasszintű a tudása)
-Dohányzás (kivéve, ha nagyon magasszintű a tudása)
-Kontrolálhatattlan érzelmi kilengések.

Egy USMC mesterlövész-páros felszerelése:

-1db M40A3 mesterlövészpuska, 10x nagyítású távcsővel.
-1db M16A3/A4 gépkarabély (4x nagyítású távcsővel, alkalmanként M203-al)
-1db .45ACP M1911 pisztoly
-1db x20 nagyítású M49 megfigyelőtávcső
-2db Nagy látószögű binoculár távcső, mil beosztású szálkeresztettel.
-1db Rádióberendezés
-1-1db éjjelátó fegyver távcső és megfigyelő távcső, szükség esetén.


"Nehéz" mesterlövész:



Igazából a "sima" mesterlövészek közé tartoznak, azonban nagy űrméretű rombolópuskáik inkább az ellenséges könnyen páncélzott vagy páncélzat nélküli eszközök elleni harc a feladatuk. A 12.7mm vagy akár 14.5mm páncéltörő lövedékek a páncélzott szállító járművek többségén úgy mennek át, mint kés a vajon. Az 1980-as évektől kezdtek elterjedni a nagy űrméretű mesterlövész fegyverek, a nagy, nyílt terepen ugyanis elvi lehetőség van akár 1km-ről vagy még messzebbről is célzott lövést leadni, és ezek a nagy energiájú lövedékek kevésbé érzékenyek a szélre, illetve laposabb a röppályájuk, mint a kisebb űrméretű puskalövedékek. Ugyanakkor alkalmazásuk inkább egyfajta hóbort lett e tekintetben, mint szükségszerűség (bővebben a fegyvereknél).
A nagy kaliberű fegyverek másik előnye a taktikai felhasználás - például egy konvoj élen haladó járművét a megfelelő helyen kilőve az egész konvojt meg lehet torpantani, aztán aknavetővel vagy vállról indítható rakétákkal valóságos mészárlást lehet végezni köztük.


Mesterlövész-elhárító:


Sárkány ellen sárkányfű - mesterlövész ellen egy másik mesterlövész a legjobb védekezés. Ha már tudjuk, hogy egy területen ellenséges mesterlövész dolgozik, akkor a legjobb védekezés a saját mesterlövészeinket is a területre küldeni. Ők ezután a lehető legkevésbé feltűnően felmérik a terepet, és megkeresik azokat a pontokat, ahol potenciálisan ki lehet alakítani egy jó tüzelési poziciót - és elhelyezkednek úgy, hogy ezekre jól rálássanak. Utána már csak várnak, hátha feltünik valahol, esetleg tüzet nyitva elárulja magát.
A témához tartozik egy érdekesség: biztos sokaknak feltünt, hogy az utóbbi időben az USA fegyveres erőinél megjelentek az "alacsony láthatóságú" (low visibility), vagy éppen álcázószinekben pompázó rendfokozati jelzések és országjelzések. Ennek oka szintén a mesterlövészek dolgát megnehezíteni - hogy minél nehezebb legyen kiszúrni a tiszteket (a tisztelgés elhanyagolása a frontvonalon szintén bevett szokás már jóideje). A mesterlövész elleni főbb lehetőségek: ha a lövedék egy tárgyat (pl. falat, fát) ér, akkor abba egy ceruzát vagy tollat dugva meg lehet állapítani, hogy nagyjából merről jött a lövés - tehát megadja a mesterlövész hozzávetőleges pozicíóját. Egy másik lehetőség a torkolatűz vagy a dörej alapján való behatárolás, az elöbbi eléggé esetleges, hiszen éppen rá kell látni a fegyver csövére, és az utóbbi sem ad sokszor biztos pontot (főleg olyan helyen, ahol sok helyen megtörhet a hang, pl. épületek között).

Jobb megoldás felverődő port keresni, amelyet a csőtorkolatnál kiáramló lőporgázok vernek fel. Ha a biztos pozició nem ismert, bevett szokás a legvalószinűbb tüzelési pont vagy pontok tűz alá vétele - ha másra nem is, de a pillanatnyi morálra kedvezőleg hat. Ennek drasztikusabb megoldása a tűzérségi vagy légi csapás a feltételezett pozicióra. Ha a feltételezett pozició ismert, lehetőség van még például a füstgránátok általi álcázásra, a füst megfosztja a pontosság általi előnyétől a mesterlövészt, míg az esetleges géppuska-tűzfedezetett kevésbé érinti (természetesen e fedezettűz inkább csak a mesterlövész fedezékbe való üldözését szolgálja, hiszen találatot elérni így szinte reménytelen - ám még mindig esélyesebb a sok leadott lövés miatt, mint hogy a mesterlövész találjon el valakit).
Mesterlövészek felderítésére az utóbbi években kezdenek elterjedni a járművekre telepített "fülelő" berendezések. Ezek egy mikrofon-árbócból (6, vagy több mikrofonnal) és egy számítógéppől állnak. A lövés hangjának a különböző mikrofonokba való érzékelése közötti idő alapján képesek meghatározni +/- 15-20°-os pontosságal a hang forrását, egy AK-47-esből leadott lövést pedig a tereptől és a háttérzajoktól függően 50-150 méterről "hall meg" berendezés.


Rendőrségi mesterlövészek:



Alapjaiban térnek el katonai mesterlövészektől. Az ő doktrinájuk alapvetően a célszemély 100%-os azonosítása és leküzdése, viszonylag kis távolságból (100-150m). A rejtőzködésre kevésbé adnak, viszont a megfigyelő sok esetben szintén jelen van, első sorban a célszemély(ek) megtalálása és beazonosítása céljából. Fegyverzet terén nagy szórás van, miután legtöbbször csak egy lövés leadására van esély, a forgó-toló záras puskák ideálisak a feladatra - ám az 1972-es Olimpia utánm, a terrorelhárítás előtérbe kerülésével felmerült az igény, hogy adott esetben több, erősen felfegyverzett célpontot is le kell tudni küzdeni. Ezen feladatra jellemzően öntöltő 7.62x51mm-es mesterlövészpuskák terjedtek el (pl. HK PSG1), míg a hagyományos célra jellemzően forgó-tolózáras puskák 7.62mm körüli űrméretben.


A fegyver


A pontosságot általában MOA-ban (Minute-Of-Angle) adják meg. Ez a következőt jelenti: egy teljes kör ugye 360°, egy fokot 60 percre, egy percet pedig 60 másodpercre lehet felosztani (vagyis egy fok 3600 másodperc). Az 1 MOA annyit tesz, hogy a fegyver szórása egy percnyi ívet fog le (tehát ha a csőtorkolattal a középpontba rajzolunk egy kört, akkor a csőtorkolat irányába egy perces (1/60°-os) ívet). Ez annyit tesz, hogy egy három lövésből álló sorozat 100 yardon (~91.4 méter) 1 hüvelykes (2.54cm) körön belül található. Egy 0.5MOA esetén értelemszerűen 91 méteren csak 1.27cm-es, vagy 182 méteren 2.54cm-es kört jelent. A pontosság azonban nemcsak a fegyvertől, de a lőszertől is függ - egy átlag gépkarabély standard katonai lőszerrel 2-4MOA-s pontossággal rendelkezik, egy átlag vadászpuska 1MOA körülivel, egy csúcs félautomata mesterlövészpuska (pl. egy HK PSG1 vagy egy SR-25), vagy egy átlag forgó-tolózáras mesterlövészpuska 0.5MOA körülivel, a legjobb forgó-tolózáras mesterlövész fegyverek pedig 0.25-0.33MOA körüli értékkel bírnak.

A mesterlövész fegyvere nagy pontosságot kell biztosítson nagy távolságra is, ezért a legtöbb esetben forgó-tolózáras fegyvert választanak, például az USA fegyveres erőinél az M24-et, M40-et (amik a Remington 700 katonai változat). Fontos a feladatnak megfelelő fegyver: egy Gepárd M4 adott esetben ki lehet lőni egy páncélzott szállítójármű vezetőjét a járműtesten keresztül, de ha napi 20-30km-et kell megtenni gyalog, a 18kg-os, 1.45 méter hosszú fegyver pokollá teheti a mesterlövész életét.Ha csak élerő, vagyis emberek ellen kell felkészülni, a 7.62mm-es mesterlövész puskák tökéletesen megfelelnek a célnak, felesleges nagyobb űrméretű fegyvert választani. Ha a körülmények miatt rejtve kell maradni, egy-egy lövés leadásánál többre amúgy sincs lehetőség, tehát felesleges öntöltő fegyver. Ugyanakkor ha egy tűzzóna lezárása a cél, akkor jól jöhet a nagyobb tűzgyorsaság, és a nagyobb tárkapacitás.

A fegyvernek hihetettlenül megbízhatónak, és egyben nagyon pontosnak is kell lennie. Megbízhatóság kulcskérdés, hiszen egy mesterlövész-felderítő akár napokig, hetekig is dolgozhat azon, hogy egyetlen egy lövést leadjon. Ha ott csütörtökött mond a fegyvere, az igencsak kínos. Tehát jól kell bírnia kemény bánásmódot, a párás környezetett, a port, a nagy meleget, vagy éppen a dermesztő hideget. Minde mellett a lövésznek lehet, hogy napokig nincs lehetősége karbantartani a fegyvert. Az SR-25 például az US ARMY katonáinak tapasztalata alapján igencsak kétes hírnevett szerzett magának. Ugyan egy öntöltő fegyvertől igencsak méltányolandó 0.5MOA pontosságra képes, de a terepen rengeteg probléma adódott vele kapcsolatban, nem szereti a koszt, és folyamatos tisztogatást, karbantartást igényel.

A pontosság összetett dolog, egyfelől egy igen nagy precizitással kidolgozott csőre van szükség, amelynek a huzagolása az adott célra megfelelő (ha a huzagemelkedés sűrűbb, a lövedék gyorsabban fog forogni, és elvileg stabilabb lesz, ugyanakkor kisebb erővel fogja elhagyni a csövet, és kisebb az effektív hatótávolsága). A csőnek lehetőleg vastagnak, nehéznek kell lennie, hogy minél kevésbé legyen hajlamos a káros vibrációkra, ugyanakkor a nagy tömeg sem előny, ezért különösen nagyobb kaliberű puskák esetén különféle trükköket vetnek be, például a cső külső palástján végigfutó barázdákat marnak, amelyek további előnnyel is járnak - nagyobb lesz a felülete, így gyorsabban tudja leadni a hőt, hamarabb hül le.

A pontosságot növeli az un. "lengő cső", amikor a cső maga csak a csőfarnál van rögzítve, és az előágyal nincs közvetlen fizikai kapcsolatban, illetve nincs rajta feltámasztási pont, mint pl. bipod rögzítés. Ezek ugyanis a csövet kis mértékű, de mégis érzékelhető erőhatásoknak teszik ki, amelyek befolyásolhatják a cső viselkedését, és ezáltal a pontosságát.
Az 5.56-os öntöltő fegyverek (pl. Galil vagy Steyr AUG mesterlövész változata) inkább csak csapattámogatásra használatosak, mivel a pontosságuk erre alkalmas. Ezen fegyverek előnye ugyanakkor, hogy nem csak mesterlövészfegyverként, hanem (korlátozottan) harctéri körülmények között öntöltő puskaként is használhatóak.
A legáltalánosabb mesterlövészfegyver-űrméret a 7.62mm, és a közeli értékek (pl.: .300 Win), ezek 600-900 méteres távolságig megfelelő pontosságot nyújtanak.

A 12.7mm-es űrméretű fegyverek elterjedése úgy az 1970-es és 80-as évekre tehető, első sorban a megerősített őrposztok, géppuskaállások, könnyen páncélzott katonai járművek leküzdésére. Ezen fegyverek akár 1500 méter, vagy annál is messzebb lévő célok ellen is bevethetőek, a nagy teljesítményű lőszer ugyanis ezt lehetővé teszi. Egy 12.7x99mm-es (.50 BMG) AP lőszer 500 méterről 20mm-es páncélátütő képességel rendelkezik - ez annyit tesz, hogy a BTR-80-ast, BRDM-2-est, felpáncélzott HMMWV-t és hasonló páncélosokat probléma nélkül képes kilőni, sőt, oldalról vagy hátulról még a komolyabb páncélosokra is veszélyt jelent (egy Leopard 2 páncélzata is csak 20mm vastag hátulról!), így ezeknek is képes komoly károkat okozni. Természetesen egy ilyen célra szánt fegyvertől nem kell olyan szintű pontosságot elvárni, mint egy 7.62-estől, és inkább előny az öntöltő működés, hiszen így adott idő alatt több találat realizálható. Az öntöltő 0.50-es mesterlövészpuskák (bár egyes nézetek szerint az "anti-material" fegyvereket nem illik mesterlövészfegyvernek hívni) pontossága 1MOA körüli (de inkább feletti, mivel ezek általában hosszú hátrasiklású rendszerrel készülnek, vagyis tele vannak mozgó alkatrésszel, amelyek természetesen károsak a pontosságra), még a forgó-tolózáras esetben is jónak számít a 0.7MOA érték. Ebből látszik, hogy a 12.7mm-es fegyverek emberi célok elleni használata nem túl kifizetődő. 600-900 méterig a hagyományos kisebb kaliberű fegyverek is tökéletesen használhatóak (ráadásul könnyebbek és olcsóbbak), 1000 méter és a felett pedig a pontosság már eléggé viszonylagos, ráadásul lövedék célba érkezéséig már több, mint egy másodpercre van szükség, így mozgó célt eltalálni szinte lehetettlenség.

Egyes taktikai helyzetekben különleges "mesterlövész" fegyverekre van szükség, adódhat olyan alkalom, amikor egy ajtót megvilágító lámpát, vagy mondjuk egy őrkutyát kell kilőni - méghozzá minél nagyobb csendben. Az ilyen feladatokra a hagyományos, nagy kaliberű fegyverek nem igazán alkalmazok, inkább kicsi, .22LR vagy .22Winchester Magnum kaliberű, hangtompítós puskákat használnak. Ezekkel 25-50 méterről nem jelent problémát egy izzókörte kilövése, integrált hangtompító esetén pedig a legnagyobb zaj a körte pukkanása lesz.


A lőszer:


A Tactical Operations - Bravo 51 (amely az egyik lepontosabb mesterlövészpuskák közé tartozik, a gyártó megfelelő lőszerrel 0.25MOA-t garantál) például a "standard" mesterlövész M118 lőszerrel 0.72 MOA-t ért el, vadászatra kihegyezett lőszerrel 0.67MOA-t, sportcélú lőszerrel pedig 0.33MOA-t. A megfelelő lőszer tehát nagyon magas szintű céllőszer, vagy (amit a "profi" mesterlövészek előszeretettel űznek) kézzel, általuk töltött lőszer.
A lőszer tehát nagyban befolyásolja a pontosságot, és itt két dolgot kell nagyon alaposan összehozni, az egyik, hogy az adott lőszer a lehető legnagyobb teljesítményű, és egyben legnagyobb ölő hatású legyen, méghozzá nagy lőtávolságon is. Ezért a mesterlövész lőszerek nagy része elkeskenyedő farú, vagyis a lövedék vége kúpos kiképzésű, hogy kisebb legyen a lövedék mögötti alacsony légnyomású tér, vagyis kisebb a légellenállása. Ezen túl a lövedéknek a lehető legkevésbé kell érzékenynek lennie a szélre. A másik, még ennél is fontosabb, az a végletekbe menően egyenletes teljesítmény. Az ideális esetben az összes lövedék ezredgrammra és ezred miliméterre megegyezik, a betöltött lőpor teljesen azonos teljesítményű és mennyiségű, és a többi és a többi. Csak így érhető el, hogy minden lövés pontosan ugyanoda menjen.

Ugyanakkor folyamatosan vannak új fejlesztések, a svédek például egy űrméret alatti lőszert is rendszeresítettek a PSG-90-hez (a jól ismert Arctic Warfare puska katonai jelzése), amely egy mintegy 4.8mm-es magot lő ki, és a repülési ideje kevesebb, mint fele a hagyományos 7.62x51mm-es NATO lőszerének. Ennek ára van természetesen, mintegy harmadával megnő a szórása a fegyvernek ezzel a lőszerrel, de cserébe a cél elmozdulása értelemszerűen kevésbé jelentkezik a lövésnél.

Ami a nagy kalibert illeti, a "híres" Barret M82A1 (és folyományai) a "hagyományos" géppuska lőszerrel egyáltalán nem érdemli ki a "mesterlövész" titulust, mivel félautomata (hosszú hátrasiklásos elvű) volta mellett ráadásul a lőszer minősége nem felel meg a célnak. De még a katonai "céllőszer"-el is kész kínlódás a mesterlövészek szerint elérni a hivatalos 1MOA pontosságot. Persze egy PSZH kilövéséhez ez is több, mint elég. Nagy kaliber esetén a leggyakoribb lőszertípus az API (páncéltörő-gyújtó) lövedék.


A lövés és előkészületei:


A fegyvert ha lehet fel kell támasztani, a legjobb megoldás a bipod, vagyis a kétlábú állvány, de ha ez nincs, jó a homokzsák (ha éppen nincs kéznél, meg lehet tölteni egy nadrág megcsomózott szárát homokkal, és azt homokzsáknak használni), vagy a hátizsákra feltámasztani, ha pedig az sincs, akkor marad a szíj. A szíj feladata, hogy a lehető legstabilabb fogást adja, mégpedig az által, hogy a fogáshoz a lehető legkevesebb izommunka kelljen a kézfejnél és a csuklónál, magyarul a fegyver tömegének minél nagyobb részét a szíj vegye át, amelyet a felkarra visz át. A szíj előnye, hogy állva, térdelve vagy fekve is használható, hátránya, hogy a legritkább esetben jó mindhárom poziciónál ugyanaz a szíjhossz.

Ha ügyelni kell a rejtett állapot megőrzésére, akkor célszerű a csőtorkolat elötti részen megakadályozni a porfelverődést, például vízzel lelocsolva a földet, vagy egy takarót, zsákot, stb. leteríteni a csőtorkolat elé. Ha nyomokat sem akarunk hagyni, az üres hüvelyeket össze kell szedni, ez főleg az öntöltő fegyvereknél okoz problémát, amelyek akár több méternyíre is "kiköpik" az üres hüvelyeket.

A távolság megállapításához újabban lézeres távolságmérők is használatba lettek véve, de ezek egyik problémája az időjárás, nem szeretik az esős időt és a ködöt, a másik a távolság: az átlagos, kézi lézeres távolságmérők (amelyek jelenleg civil szinten olyan 400-1000$ körül mozognak) olyan 500-700 méteres távolságig mérnek, ennél nagyobb távolságra már komolyabb (és drágább) eszközre van szükség. A másik probléma, hogy kellően érzékeny lézerbesugárzásjelzők észlelhetik őket.

A legáltalánosabb módja azonban a távolság belövésének a szélkereszten élvő mil-beosztások alapján történő távolságbecslés.

A célok fontossági sorrendje az USMC mesterlövészeinél:

1.: Ellenséges mesterlövészek.
2.1.: Ellenséges tisztek.
2.2.: Megfigyelő berendezések (állványos távcsövek, telepített kamerák, stb.)
3.1.: Ellenséges altisztek.
3.2.: Kommunikációs berendezések és az azokat kezelő katonák.
4.: Személyezettel ellátott járművek, géppuskaállások és kezelőik.

Annyit megjegyzésnek, hogy a rádiós és a rádiója talán fontosabb cél volt a régi időkben (ill. talán még mindig fontosabb, a helyzettől függően), mint a tiszt. A tiszt feladatát ugyanis átveheti a rangsorban következő katona, de a rádiós feladatát átvenni már nem biztos, hogy képes valaki, ha pedig maga a rádiókészülék lesz használhatattlan, akkor az egész raj maradhat kommunikáció nélkül (ergo segítségkérésre nincs esély). Ma persze ez már kicsit másképpen működik.

Az optikai távcső nagyban befolyásolja az eredményességet, ám nem mindegy, milyen távcsövet használunk. Távcsöveknél két fontos adatott szokás megadni, az egyik a nagyítás, a másik az elülső lencse átmérője, valahogy így: 10x50. Ez esetben a nagyítás 10x, amit nem kell különösebben magyarázni. A nagyítás helyes megválasztása fontos, az függően az adott lövész szemétől a nagyításnak kb. 1-2x kell lenni 100 méterenként (tehát 300 métere 3x és 6x közötti érték az ideális), és durván a nagyítás x100 méter a maximális reális használat (tehát egy 4x nagyítású távcsővel 400 méter felett már eléggé kínszenvedés az élet). A túl kicsi nagyítás problémája az, hogy nem lehet eléggé kivenni a részleteket, és nehezebb a pontos célzás. A túl nagy nagyítás gondja viszont az, hogy túlságosan is kis teret fog csak le a látótér, így nehéz megtalálni a célpontot. Mesterlövészeknél az átlagos nagyítási érték rövid távon (kb. 300 méteren belül) 4x, közepes távon (kb. 300-600 méter) 4-8x, nagy távolságnál (kb. 600 méternél messzebb) 8-12x.



A távcsöveknél létezik változtatható nagyítású is, amelynél egy mozgó lencse segítségével lehet szabályozni a nagyítást, de ez a megoldás igencsak drágává teszi a távcsövet, továbbá egyes nézetek szerint jelentősen ront az távcsövő által nyújtott képen (ezt nem tudom meghazudttolni, vagy megerősíteni, de egy 3-12x50-es Schmit&Bender távcsőnek láthatóan élesebb volt a képe, mint az én 7x50-es Meoptámnak, no persze 5x annyiba is kerül...). A lencse átmérő meghatározza mennyi fény jut a távcsőbe, ez főleg szürkületkor vagy rossz fényviszonyok mellett játszik szerepet, mivel a nagyobb lencsével szerelt távcső több fényt gyűjt be. A távcsöveken két csavarható állítószerkezet is van, amely a távcsőben látható kép állását lehet állítani. Ez függően a távcsőtől lehet mil, milrad vagy különféle (negyedes, feles, stb.) MOA érték, vagyis egy vonásnyi tekerés ennyivel viszi fel/le (oldalsó) vagy jobbra/ballra (felső) a távcső szálkeresztjét. A pontos beállítás nagyon fontos, és számtalan dologtól függ, például az oldalszéltől (amely oldalirányba eltérítheti a lövedéket), a hőmérséklettől és a légnyomástól (kisebb légnyomás mellett kisebb a légellenállás, és a lövedék magasab röppályán repül), stb. Ezekre a jó mesterlövésznek oda kell figyelnie - dehát ez különbözteti meg a "hagyományos" lövésztől.

A célzásnál nagyon fontos a szél figyelembe vétele, egy hagyományos 7,62x51mm-es NATO lövedék 1000 méteres távon 4km/h-s oldalszélben 90cm-et (!!!) is eltérhet oldalirányban! 5C°-os hőmérsékletkülönbség pedig 25cm-et függőleges irányban. Ezért először is tisztában kell lenni a szél irányával, és erejével. Ennek megállapításához léteznek szélmérő berendezések, illetve lehet következtetni a természetes jelekből is (hajladozó növényzet, lobogó zászló, stb.). Külön probléma, ha a terep változatos, tehát egyes részeken lehetnek szélvédet helyek (pl. fák vagy épületek fogják le a szeleket), utána pedig nagy nyílt tér.

Maga a fegyver elsütése nemsokban különbözik a hagyományos fegyverekétől, a célzáskor a mutatóújjat a sátorvason belülre helyezzük, a légzésre ügyelve (levegő bentartása, vagy kifújása) lassan, folyamatos mozdulattal elhúzzuk az elsütőbillentyűt.


Álcázás:

A jellegzetew "Ghillie-ruha" még a XIX.sz. "terméke", az orvadászokra, orvhalászokra leső csőszök kezdték használni (más források szerint a Skót szarvasvadászok voltak a kitalálói). Egyszerűen szólva egy háló, amelybe vászon/textil/műanyagcsíkok vannak beletűzve, illetve az adott tájra jellemző növényzettel van "feltuningolva". Értelemszerűen ha folyamatosan mozgásban van a mesterlövész, akkor ügyelnie kell, hogy ruházata mindig az adott vidéken minél jobban beleolvadjon a környezetbe.



Újabban már olyan álcaruhák is megjelentek, amelyek nem engedik ki a test melegét, de külső részük igen jó hővezető, így felveszik a környezet hőmérsékletét - elrejtve viselőjét a hőkamerák kereső szemei elől.

Az álcázás nehezebb része a mozgás közben fenttartása. A "Ghillie-ruha" hátránya, hogy nagyon melegít, még átlagos mérsékeltövi hőmérsékletnél (20-25C°) is lehet benne 40-50C°. Éppen ezért, csak akkor szokták használni, ha már veszélyes területen vannak. A mozgás lényege a folyamatos takarásban maradás, és az utak, ösvények elkerülése - minimalizálni a lehetőségét annak, hogy összefussanak valakivel. Mindezt úgy, hogy nem szabad látható nyomokat hagyniuk, tűzrakásról, kialakított táborhelyről tehát nem is álmodhatnak.

Ha megvan a célzóna, akkor mozgás alaposan "belassul". Óvatosan, lépésről lépésre haladnak előre, folyamatosan figyelve arra, hogy lehetőleg semmelyik irányból ne legyenek feltűnök. Ha egy adott célpontot akarnak megfigyelni, ki kell választaniuk a lövési poziciót, amely nem egyszerű: nem elég, hogy jól álcázhatónak kell lennie, de ugyanakkor könnyen elhagyhatónak, és eközben lehetőleg hátulról is kellő védelmet/álcázást nyújtson. Ha az adott poziciót huzamosabb ideig (pár óránál tovább) használják, akkor kiépítenek egy álcázott lőállását, lehetőleg növényzettel álcázva. Ezen pozicóban addig maradnak, amíg biztosíthatónak tartják, de ügyelniük kell arra, hogy utána nyomuk ne maradjon (nemcsak üres hüvely vagy üres zacskók, de még ürüléknyomok se).


Utózönge:

A mesterlövészek jó ideig igencsak rossz megítélés alá estek, még saját bajtársaiktól is. A gyalogosok szemszögéből a mesterlövész egy "tisztességtelen" fegyvernem képviselője. A II.VH alatt az elfogott mesterlövészeket az esetek túlnyomó többségében ott helyben kivégezték. A II.VH után kelet és nyugat jelentősen eltérően kezelte a mesterlövészeket, nyugaton általában külön alkalmazták őket, míg a szovjet doktrína inkább rajonkénti egy-egy támogató mesterlövészre helyezte a hangsúlyt (a Dragunov SzVD pedig kifejezetten nekik szánt fegyver). Nyugaton az 1980-as évektől kezdve lassan "átvették" a támogató mesterlövészek alkalmazását, ma pedig az egyesült államok hadseregényél és a tengerészgyalogságnál megszokott a rajonkénti egy támogató mesterlövész.


Híres mesterlövészek:


Simo Häyhä: A legeredményesebb mesterlövész, a Finn-Szovjet háborúban 542 szovjet katonát lőtt le alig több, mint három hónap alatt.
Ludmila Pavlicsenyko: A II.vh egyik kiemelkedő szovjet (ukrán) mesterlövésze, és egyben a "legsikeresebb" női mesterlövész a világon, 309 embert lőtt le a világháborúban.

Vaszilij Zajcsev: Az egyik legismertebb mesterlövésze a II.vh-nak, a Sztálingrádi ostom alatt 149 német katonát lőtt agyon (az egész II.vh-ban mintegy 400-at). Ugyanakkor a máig vitás, hogy valóban vívott e "mesterlövész-párbajt" egy bizonyos 'Major Thorvald'-al, vagy ez csak a szovjet propaganda kitalációja.
Erwin König (vagy Erwin Thorvald): Egy német mesterlövész, aki mintegy 400 ellenséges katonát lőtt le bizonyítottan - legalábbis ha létezett, mivel ez ellentmondásos és máig vitatottt.
Matthäus Hetzenauer: Ő viszont a biztosan létezett legeredményesebb német mesterlövész. K98-as puskájával 345 embert lőtt le.
Arron Perry: Ő tartja a legnagyobb távolságból leadott halálos lövés rekordját, 2003-ban, Afganisztánban 2430 méterről talált el egy tálib (vagy al-kaida, ellentmondásosak a források) katonát, a fegyvere egy .50 BMG kaliberű MacMillan TAC-50 forgó-tolózáras puska volt.
Juba: Ő most a "sztár" irakban. Egyelőre a létezésén túl semmit sem tudni (a "Juba" nevet is a szövetséges katonák adták), Dél-Bagdad területén működik, és már legalább két tucatnyi támadásért tartják felelősnek. Csak egy lövést ad le a célpontjára, aki mindig az Amerikai fegyveres erők egy katonája. Függetlenül attól, hogy talált-e, vagy megölte-e a célpontját, több lövést nem ad le, így megtalálni nem egyszerű, még a helyi szövetséges katonai vezetők is elismerik, hogy egy hidegvérű és jól kiképzett mesterlövészről lehet szó.
Vissza az elejére Go down
 
Mesterlövészek
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
World War 2 :: Eszközök, Segédletek, Leírások :: Egyéb leírások-
Ugrás: