World War 2
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.


 
KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

 

 Szovjet tankok

Go down 
SzerzőÜzenet
Dexantreal
Admin



Hozzászólások száma : 159
Join date : 2011. Sep. 18.

Szovjet tankok Empty
TémanyitásTárgy: Szovjet tankok   Szovjet tankok EmptyVas. Szept. 18, 2011 7:10 am

T-26

A T-26 az angol 6 tonnás Vickers licence alapján az 1930-as években gyártott szovjet könnyű harckocsi. Eredetileg ikertornyos géppuskás és egytornyos löveges változata volt, 1933-tól már csak a löveges T-26 készült. Bár fegyverzetét és páncélzatát állandóan javították, műszaki szempontból és külső megjelenésében hasonlatos maradt az eredeti modellhez.


Az 1931-1939 között épült 9 532 darab T-26-os nagy szerepet játszott a szovjet páncélos fegyvernem kiépítésében. Részt vett a spanyolpolgárháborúban és a finn-szovjet háborúban. Bár 1941-re elavult, még nagy számban állt szolgálatban.

Mivel gyártása 1939-ben megszűnt, veszteségeit nem pótolták. A megmaradt példányokat 1942 elején kivonták a harcállományból és hídvető, aknakereső harckocsinak, illetve páncélozott tüzérségi vontatóknak alakították át.




T-28

A brit és német harckocsitervek hatására kialakított T-28 közepes harckocsinak egy középen elhelyezett főtornya és két géppuskával felfegyverzett melléktornya volt a páncéltest elülső részén. A harcjármű futóműrendszere a brit Vickers cég egyik harcjárművének tökéletes másolata volt. Jóllehet a prototípust 45 mm-es főlöveggel fegyverezték fel, a sorazatgyártású példányokat már egy jóval nagyobb teljesítményű, 75 mm-es rövid csövű, alacsony kezdősebességű ágyúval szerelték fel.

A T-28-asnok számos különböző altípusa, illetve változata volt, amelyek közül jó néhányat a típussal szerzett harci tapasztalatok alapján alakítottak ki. A T-28C-1 például a Vörös Hadsereg szempontjából balszerencsés szovjet-finn háborút követően megerősített homlok-, illetve toronypáncélzattal kezdték gyártani. Érdekes változat volt a T-28(V) parancsnoki harckocsi. Ezt rádióval is felszerelték, amelynek gyűrű formájú keretantennáját a jármű tornyán helyezték el.




T-34

A második világháború egyik legjobb harckocsitípusának fejlesztését 1937-ben kezdték el. Forradalmian új konstrukció volt: döntött páncélzatú test, melyet hegesztéssel szereltek össze; öntéses eljárással készült torony. Nagy előnye volt a típusnak, hogy az egyszerű technológia miatt kevésbé képzett személyzet is elvégezhette az összeszerelést, és a harctéren is könnyen javítható volt. Lánctalpai szélesek voltak, így nehéz terepen is gyorsan mozgott. Megbízható motorja a német harckocsiknál jóval nagyobb hatótávolságot biztosított számára. A T-34/76 1941-ben állt hadrendbe.

A nyugati szakértők egybehangzó véleménye, hogy a T-34, első fellépésekor 1941-ben a Szovjetunió megtámadásakor tűzerőben, páncélzatban és mozgékonyságban minden más harckocsit felülmúlt.

A T-34-es a legnagyobb lőtávolságról is ki tudta lőni a német Pz III. és Pz IV. harckocsit, ezek viszont csak kivételes esetben tudták leküzdeni. A kurszki csatában a Panther-eknek is méltó ellenfele volt. A T-34 páncélzata 45 mm volt, 30, 45 és 50° szögben döntve. A ferde páncélt a páncéltörő gránátok nehezebben ütötték át, könnyebben elcsúsztak rajta, vagy lepattantak róla. Két fő változatban készült. A már így is jelentős tűzerőt 1944-ben tovább növelték. A T-34/85-ös többek között a koreai, valamint az 1967-es és 1973-as arab-izraeli háborúkban is jelen volt. Nagyobb lövege miatt megnövelt méretű tornyot és vastagabb páncélzatot kapott.




T-35

A "gördülő erőd"-öt 1933 és 1939 között gyártották. A T-35 öt tornyából háromban ágyú, kettőben géppuska volt elhelyezve. A középső főtoronyban 76.2 mm-es, az elülső és a hátulsó kisebb ágyútornyokban 45 mm-es ágyúk voltak. A két géppuskatoronyban (az egyik a fedélzet bal oldalán, elöl volt elhelyezve, a másik jobb oldalt, hátul) DT-géppuskák kaptak helyet. Ennek ellenére korszerűtlennek számított, mivel páncélzata és viszonylag kis sebessége egyaránt sebezhetővé tette. A németek már a háború első hónapjaiban mindet megsemmisítették.
Felváltására kezdték el gyártani 1940-ben a KV-1 típusú harckocsi-t.




T-54 és T-55

Bár világviszonylatban elavultnak számít, a T-54/55 harckocsicsalád még mindig nagy számban szolgálja a harmadik világ köztársaságait és diktatúráit. Egyik első fellépése pont Magyarországon esett meg: az 1956-ban becsörömpölő "orosztankok" részben T-34-es, részben T-54-es harckocsik voltak.

A T-54-es tank felépítése konzervatívnak mondható. 100 mm-es huzagolt csövű lövege 1947-es megjelenésekor kiváló fegyvernek számított, fennmaradását és elterjedését azonban elsősorban megbízhatóságának és hosszú élettartamának köszönheti. Apróbb változtatásokat követően ebből fejlődött ki a T-55-ös.
A tank hátránya, hogy noha a torony ballisztikailag kiváló formájú (vagyis könnyen lecsúsznak róla a lövedékek), rendkívül szűkös, kényelmetlen a személyzet számára. Ez nemcsak a közérzetet rontja, hanem a tűzgyorsaságot és az ép ésszel odabenn elviselhető időt is csökkenti. (A súlyos lőszereket kézzel kell betölteni.) Páncélzata viszonylag vékony, tűzvezető rendszere pedig a most előfordulható ellenfeleihez képest krumpliból és rajzszögből barkácsolt házi elektronika. Élőerő ellen viszont hatékony, főleg ha az élőerő nem számít a hegyekből alárontó harckocsira.

Irak mind a T-55-öst, mind kínai variánsait rendszerben tartja. Ritkán előforduló iraki fejlesztés a T-55 Enigma néven emlegetett harckocsi, amelyet utólag felszerelt páncélzattal erősítettek meg. Egyes információk szerint ez a pótpáncélzat betonból van, és az első Öböl-háborúban akadt olyan T-55, amely ezeknek köszönhetően három rakétatalálatot is túlélt.



T-54


T-55



T-60

T-60 szovjet könnyű harckocsit a T-40 kétéltű felderítő harckocsi pótlására tervezték. Sorozatgyártása 1941. novemberben kezdődött. A II. világháború első hónapjai megmutatták, hogy a harcban többre van szükség, mint a mozgékonyság és úszóképesség. Ezért a T-60 homlokpáncélját 20 milliméterre növelték, és 20 milliméteres gyorstüzelő ágyúval fegyverezték fel, melynek tűzereje megfelelt a 37 milliméteres harckocsiágyúénak. A súlynövekedés miatt a továbbiakban a T-60 már nem volt úszóképes. Jellegzetessége a jármű bal oldalán elhelyezett torony volt.

A T-60-at a felderítők kapták, de használták a gyalogság közvetlen támogatására is, ami a vékony páncélzat miatt nagy veszteségeket eredményezett. T-70-nel történt felváltásáig több mint 6 000 db T-60 készült. Megmaradt példányait a BM sorozatvetők alvázaként és az 57 milliméteres páncéltörő ágyú páncélozott vontatójaként használták.



T-70

A 1930-as években a szovjet hadvezetés rengeteg időt és fáradságot áldozott egy könnyűharckocsi-sorozat kifejlesztésére. Amikor 1941 júniusában Németország megtámadta a Szovjetuniót, ezen munkálatok legfrissebb „eredménye" a T-70-es volt. A típus megfelelő páncélzattal rendelkezett, fegyverzete azonban csak korlátozottan volt alkalmas a nehezebb harckocsik leküzdésére, elsősorban azért, mert a harckocsi parancsnokának egyedül kellett kiszolgálnia a löveget, ami alaposan megnehezítette egyéb feladatainak ellátását.

A T-70 így nem kapott jelentősebb szerepet a háborúban, elsősorban felderítésre és a gyalogság közvetlen támogatására használták. 1943 végéig több mint 8000 darabot gyártottak a típusból, de a puszta számoktól eltekintve a T-70 csak a legnagyobb jóindulattal volt élvonalbeli harckocsinak tekinthető. A típus teljesítménye természetesen sokkal jobb volt, mint elődjéé, a T-60-asé, de a német páncélosok tűzerejével szemben már 1941/42-ben is hátrányba került.




T-72

Az 1971-ben tervezett harckocsi a volt szocialista országokban ma is a páncéloserők büszkesége, pontosabban az egyetlen, többé-kevésbé korszerűnek mondható tank a szovjet örökségből. Magyarország mintegy 300-at tart szolgálatban a kiöregedett T-55-ösök mellett. A források többsége megegyezik abban, hogy Irak körülbelül 700 T-72-essel rendelkezik. (A sokkal szerényebb képességű T-55-ösökből 1500, más források szerint 500 darab maradt.)

A 780 lóerős dízelmotorral hajtott jármű mozgékonysága, terepjáró-képessége kiváló. Páncélzata réteges, a legjobban védett helyen 280 mm vastag. A T-72-eshez reaktív védelmi rendszert is kifejlesztettek. Ez kis robbanótöltetekből áll, amelyek találatkor felrobbannak. Így mielőtt a lövedék elérné a páncélt, és megkezdené átfúrását, a reaktív töltet eltéríti útjából.

A 125 mm-es, sima csövű, lézeres távmérővel kiegészített löveg képes a szövetséges harckocsik megsemmisítésére, kivált ha oldalról vagy hátulról lepheti meg azokat. Nyílt terepen, megfelelő taktika mellett ez ritkán fordulhat elő, városi harcban azonban nehezen kerülhető el, hogy a mellékutcákban, iskolaudvarokon megbúvó tankok lövéshez jussanak.

A lövegből páncéltörő rakéta (ATGM) indítható, amely 4000 méterig hatásos, és 550 mm acélon tud áthatolni. A harckocsi fegyverzetéhez tartozik egy, a löveggel párhuzamos géppuska, és egy a toronyra szerelt, mozgatható "légvédelmi" gépfegyver, amely azonban vajmi keveset ér repülőgépek ellen, így azt is inkább közvetlen emberölésre szokás használni.



KV-1

A harmincas évek végére nyilvánvalóvá vált a szovjet tervezők számára, hogy az 5 ágyútoronnyal és 3 löveggel felszerelt T-35-ös nehézharckocsi-modell nem felel meg a korszerű követelményeknek.

Ezért a T-34-es közepes harckocsi tervezésével párhuzamosan megkezdték a KV típusjelű (KV=Kliment Vorosilov) nehézharckocsi-sorozat kifejlesztését is. A T-34-eshez hasonlóan ezt a modellt is egy toronnyal látták el, a teste pedig döntött lemezekből készült. Páncélzata vastag volt, sebessége viszonylag kicsi.

A Szovjetunió megtámadásakor még kevés példány állt hadrendben, a gyártás csúcspontja már a háború idejére esik. 1943 után fokozatosan a KV-85-ös modell váltotta fel.




KV-2

A KV-2 szovjet nehéz harckocsi, a KV-1 harckocsi úgynevezett tüzérségi változata. Az 1940-ben megjelent KV-2 nagy, kocka alakú forgótornyába egy 152 milliméteres tarack került. Feladata, hogy a harckocsiknak önjáró tüzérségként tûztámogatást adjon. A rosszul tervezett toronykoszorú miatt a 12 tonnás tornyot csak akkor lehetett elfordítani, ha a harckocsi teljesen vízszintesen állt. A torony 10 tonnával növelte a harckocsi tömegét, korlátozta mozgását és instabillá tette. Ennek ellenére a KV-2 nagy szerepet játszott abban, hogy a Vörös Hadseregnek 1940 februárjára végre sikerült áttörnie a Mannerheim-vonalat.

A KV-2 szinte sebezhetetlennek bizonyult - a finn 37 mm-es páncéltörők nem tudtak elbánni vele - és óriási tűzereje hatásosan támogatta a szovjet gyalogságot a finn betonerődök elleni rohamok alalatt. 1941 nyarán azonban végleg bebizonyosodott alkalmatlansága, megmaradt példányait tornyuk eltávolítása után KV-1-gyé alakították át.




SU-85

A T-34/76 harckocsi alapjain létrehozott járművet a T-34/85 fejlesztésével párhuzamosan készítették. A gyártás, az alkatrészellátás és a kiképzés megkönnyítése érdekében a két járművet nagyon hasonló módon alakították ki. A SU-85-ös páncélvadász mozgékonyságban és terepjáró képességeit illetõen jobbnak bizonyult, mint a harckocsi, és szerencsésnek mondható a löveg gömbcsuklós beszerelése, mivel így könnyebben tudott célra tartani. Gyártása 1943-ban indult. Menet közben több módosítást is eszközöltek rajta, késõbb a SU-100-as váltotta fel.




SU-100

A SU-85 továbbfejlesztésének tekinthetõ jármûvet elõjéhez hasonlóan a T-34/85 harckocsi alvázán alakították ki.

Mozgékonyságban felvette a versenyt a tankkal, de védettsége lényegesen gyengébb volt. Nagy erényének a kiváló 100 mm-es löveg bizonyult, mind a gyalogság támogatására, mind a páncélosok elleni harcban bevált.

A típust 1944-tõl gyártották.




IS-1

Az átmeneti megoldásnak bizonyult KV család továbbfejlesztéseként jött létre 1943-ban a Joszif Sztalin-ról elnevezett harckocsi. A IS-1-est a KV-85 némileg módosított tornyával szerelték fel, és egy újabb, de szintén 85 mm-es löveggel látták el. A típus a nehéz harckocsik között a könnyebb modellek közé tartozott, köszönhetően a tömör elrendezésnek és a fejlett öntöttacél technológiának. A IS-1-es lett az alapja az ISU önjáró lövegeknek.




IS-2


Az IS-1 modell 85 mm-es lövege a német nehézharckocsik megjelenése után kevésnek bizonyult, és egyéb szerkezeti átalakítások is szükségessé váltak. Ezért született meg 1944-ben a IS-2, mely erős motorja révén viszonylag mozgékonynak bizonyult, így nemcsak a T-34-esek támogatására volt alkalmas, hanem önálló nehézharckocsi-ezredek létrehozására is módot adott. Az IS-2 a háború egyik legnagyobb tűzerejű és legerősebb páncélosa volt. Méltó ellenfele lett a német Tigrisnek, és sikerrel felvehette a harcot a Tigris erősebben páncélozott, nagyobb tűzerejű "testvérével", a Királytigrissel is. A nyugati szövetségesek egészen a háború végéig nem tudtak fegyverbe állitani hasonló tankot. Az első használható amerikai nehézharckocsi, a 90 mm-es ágyúval felszerelt M26 Pershing csak 1945 tavaszán jelent meg.




IS-3

A harckocsik harci teljesítményének folyamatos elemzése, valamint az elszenvedett sérülések helyének és típusának vizsgálata vezetett a IS-3-as harckocsi kifejlesztéséhez. Ez volt a háború során gyártott utolsó szovjet harckocsi. A jármű terveit két csoport készítette el. Az egyik csoport Kotyin vezetésével szokatlan homlokpáncélzatot fejlesztett ki, melyen a harckocsi elején csukafejszerűen illesztették össze a lejtős páncéllemezeket. Ez az elrendezés csökkentette a jármű tömegét, de reményeik szerint növelte a törzs ellenállását a becsapódó lövedékekkel szemben. A másik, N. L. Duhov vezette csoport radikálisan új, kerek serpenyő alakú tornyot fejlesztett ki, és ebbe építette a 122 mm-es löveget. Ez az új alak megnövelte a védelmet, mivel csökkentette a lövedékek becsapódási energiáját, javította a külső elrendezést és ennek következtében a harci hatékonyságot. A döntést, hogy a két csoport által elért fejlesztéseket egyetlen harckocsiban ötvözzék, a harckocsigyártásért felelős miniszter, V. A. Malisev hozta. Az első mintapéldányt 1944 októberében mutatták be G. K. Zsukov és A. M. Vasziljevszkij marsalloknak, akik támogatták a harckocsi gyártását. Az első, sorozatban gyártott példányok 1945 elején kerültek a csapatokhoz, és egyes jelentések szerint részt vettek a Berlinért vívott harcokban. A harckocsi gyártását 1946 közepéig folytatták, ez idő alatt 2311 példány készült el.
Vissza az elejére Go down
 
Szovjet tankok
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Szovjet önjáró lövegek
» Német tankok
» Brit tankok
» Szovjet tüzérség
» Magyar tankok

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
World War 2 :: Eszközök, Segédletek, Leírások :: Harckocsik, tankok, tüzérség-
Ugrás: