Szovjet repülõgépek

Vadászrepülõgépek




JAKOVLEV JAK-3:


Legénység: 1 fõ Motor: 1 db Klimov M-105 PF, 1260 LE Sebesség: 660 km/h (3200 m-en)
Fegyverzet: 1 db 20 mm-es Shvak gépágyú, 2 db 12,7 mm-es BS géppuska
Súly: 2250 kg (üresen); 2660 kg (harckészen) Csúcsmagasság: 10800 m Hatótávolság: 708 km
Fesztávolság: 9,20 m Hossz: 8,49 m Magasság: 2,39 m

A második világháborús szovjet vadászgép-építés egyik tipikus példája a Jak-3-as: egyszeru, olcsó, viszonylag gyengébb fegyverzetu, nagy tömegben eloállított repülogép, amely félelmetes ellenfele volt a német Me-109-eseknek és az Fw-190-eseknek. Ez utóbbi megállapítás olyannyira igaz, hogy röviddel 1943-as megjelenése után parancsba adták a német pilótáknak, hogy 5000 m-es magasság alatt ne vegyék fel a harcot a Jak-3-asokkal... A számozásnak ellentmondva a Jak-9-es felváltására készült, alacsony magasságú kísérovadászként és földi célok elleni csatarepüloként is bevetették.







JAKOVLEV JAK-9:


Legénység: 1 fo Motor: 1 db Klimov VK-105PF, 1260 LE Sebesség: 600 km/h (3000 m-en)
Fegyverzet: 1 db 20 mm-es MPSh gépágyú, 1 db 12,7 mm-es UBS géppuska
Súly: 2750 kg (üresen) ; 3200 kg (harckészen) Csúcsmagasság: 10500 m Hatótávolság: 1350 km
Fesztávolság: 9,74 m Hossz: 8,50 m Magasság: 2,44 m

A Jakovlev által tervezett repülogépek közül a Jak-9-est gyártották a legnagyobb példányszámban. emutatkozására a sztálingrádi csatában került sor. A könnyen kezelheto, jó teljesítménymutatókkal rendelkezo gép igen kedvelt volt a pilóták körében, a keleti fronton szolgált híres "Normandie"-század pilótái is ezt a típust repülték. Több változatban készült, alkalmazták vadászbombázóként, harckocsirombolóként, nagy hatótávolságú gépként is. Volt olyan altípusa, amely kiváló adottsággal rendelkezett a hajók elleni harchoz. 1945 nyaráig gyártották, de a szovjet és más szocialista államok légierejében még sokáig hadrendben maradt.







LAVOCSKIN La-5 & La-7:


Legénység: 1fõ Motor: 1 db 14 hengeres Szvecov AS-82FN ; 1630 LE Sebesség: 650 km/h (tengerszinten)
Fegyverzet: 2 db 20 mm-es SVAK gépágyú ; max. 150 kg bomba
Súly: 2750 kg (üresen); 3360 kg (max.) Csúcsmagasság: 11.000 m Hatótávolság: 765 km
Fesztávolság: 9,79 m Hossz: 8,51 m Magasság: 2,81 m

Az elégtelen teljesítményu LaGG-3 erosebb motorral szerelt változata, a LaGG-5 már igen jól szerepelt, ezért 1942 májusában átálltak ezen típus gyártására. Néhány héttel késobb viszont már változtattak is a törzsön (ettol jobb lett a kilátás), és beszereltek egy újabb 20 mm-es gépágyút. Ez a modell a La-5 jelet kapta. 1942 oszén már át is esett a tuzkeresztségen, s bebizonyította a konstrukció kiválóságát. 1943-tól a teljesen fémszárnyú La-5FN változatra tértek át, ezt igen nagy számban gyártották, ez a típus a kurszki csata során fontos szerepet játszott a szovjet légieroben. 1943 novemberében újabb variáns, a La-5AV, késobbi nevén a La-7 szállt fel, mely 1944 májusában állt csapatszolgálatba. A La-7 nem a La-5 felváltására, hanem annak kiegészítésére készült. Erosebb motorral gyártották, és kedvezobbek voltak aerodinamikai tulajdonságai is, így elfogó vadászként és nagy magasságú gyakorlógépként (kétüléses változatban La-7UTI néven) használták. A típuscsaládot még a második világháború után is továbbfejlesztették.







LAVOCSKIN-GORBUNOV-GUDKOV LaGG-1 & LaGG-3:


Legénység: 1 fo Motor: 1 db Klimov VK-105PF, 1210 LE Sebesség: 556 km/h (5000 m-en)
Fegyverzet: 1 db 20 mm-es SVAK gépágyú, 1 db 12,7 mm-es UBS géppuska, 1 db 7,62 mm-es SKASz géppuska, 2 db 110 kg-os bomba vagy 6 db 82 mm-es rakéta
Súly: 2620 kg (üresen); 3190 kg (max.) Csúcsmagasság: 10.200 m Hatótávolság: 650 km
Fesztávolság: 9,78 m Hossz: 8,88 m Magasság: 2,69 m

Az 1939-ben levegobe emelkedett I-22-esnek nevezett prototípus jellegzetessége volt a teljesen fából készült szerkezet, melynek rétegelt lemezbol készült borítását muanyaggal impregnálták. Ez a ma már elterjedt megoldás akkoriban teljesen újnak számított. Annak ellenére, hogy a gép nehézkes volt, és teljesítménye elmaradt a kívánatostól, elrendelték a sorozatgyártást. A LaGG-1 modellbol csak kevés készült, a feltétlenül szükséges, elsosorban a pilótafülkét és a vezérloszerveket érinto módosítások elvégzése után az I-301 prototípus eredményezte a végso változatot, melyet LaGG-3 néven gyártottak sorozatban. Az eltéro fegyverzettel szerelt gépek ekkor (1941) még korszerunek számítottak, s nagy szolgálatot tettek a szovjet légieronek a németek elleni háborúban, s a tervezése során szerzett tapasztalatok vezettek a késobbi korszeru modellek megkonstruálásához. Motorteljesítménye és manoverezhetosége mégsem volt megfelelo, gyártását 1942 közepén befejezték. Továbbfejlesztett változata La-5 néven ismert.






MIKOJAN-GURJEVICS MiG-1 & MiG-3:


Legénység: 1 fo Motor: 1 db 12 hengeres Mikulin AM-35A; 1350 LE Sebesség: 640 km/h (7000 m-en)
Fegyverzet: 1 db 12,7 mm-es Berezin BS géppuska, 2 db 7,62 mm-es SKAS géppuska, 2 db 100 kg-os bomba vagy 6 db 82 mm-es RS-82 rakéta
Súly: 2595 kg (üresen); 3350 kg (harckészen) Csúcsmagasság: 12.000 m Hatótávolság: 1195 km
Fesztávolság: 10,32 m Hossz: 8,15 m Magasság: 2,61 m

A szovjet légiero sürgos megrendelése nyomán 1939-ben kezdte meg Mikojan és Gurjevics egy vegyes (fém-fa) szerkezetu vadászrepülogép tervezését. Az I-200 jelu prototípus 1940 áprilisában emelkedett eloször a magasba. A rövid törzsu, nehezen kormányozható gép erosen billegett fel- és leszálláskor, de a gyors tervezés miatt ezt megengedhetonek tartották, és MiG-1 néven megkezdték a sorozatgyártást. A hosszú és súlyos motor csak gyenge fegyverzet beépítését tette lehetové, ezért a rögtön frontszolgálatba került modell rendre alulmaradt a légiharcokban. Még 1940-ben le is állították gyártását, és áttértek a MiG-3 építésére. Ez gyakorlatilag a MiG-1 áttervezésének minosítheto: erosebb motort, új légcsavarokat kapott, megerosítették a pilótafülke páncélzatát, mely ezentúl hátratolható kabintetot kapott. Nagyobb üzemanyagtartály és megnövelt, V-állású szárny voltak a további újítások. Ezen változtatások is csak kisebb fegyverzeterosítésre voltak alkalmasak. A MiG-3 gyártása 1942 augusztusági folyt, ekkorra már kivonták a frontról, és jobbára légvédelmi vadász feladatokra (pl. Moszkva légterében) alkalmazták.

Zuhanó bombázók



ILJUSIN IL-2 STURMOVIK:


Legénység: 2 fõ Motor: 1 db 12 hengeres Mikulin AM-38F ; 1770 LE Sebesség: 404 km/h (1500 m-en)
Fegyverzet: 2 db 20 mm-es gépágyú ; 2 db 7,62 mm-es géppuska ; 8 db 82 mm-es RS-82 rakéta vagy max. 400 kg bomba
Súly: 4525 kg (üresen); 6360 kg (max.) Csúcsmagasság: 6000 m Hatótávolság: 800 km
Fesztávolság: 14,60 m Hossz: 11,60 m Magasság: 3,40 m


Elsõ prototípusa 1939-ben készült el, ám annak motorja gyengének bizonyult. Az újabb változat röviddel a németek Szovjetunió elleni támadása elõtt állt hadrendbe. A Sturmovik a világháború legnagyobb számban épített repülõgépe lett, 35.000-nél is több készült belõle. A gép egy páncélozott acélváz köré épült, ebben kapott helyet a pilótafülke és a motor. A páncélzatnak köszönhetõen a légvédelem nem tudott sok kárt okozni benne, de a hátulról jövõ támadásokkal szemben védtelennnek bizonyult. Ezt kiküszöbölendõ az eredetileg együléses modellt kétüléses változatban kezdték gyártani, s ez a típus erõsebb motort is kapott (IL-2m3). A szárnyakba épített gépágyúk a legtöbb német harckocsi páncélját átütötték, így fõleg tankelhárítóként, de egyéb földi célok ellen is használták. 1945-ig gyártották, a háború után is hadrendben állt, többek között Magyarországon is.







ILJUSIN IL-4 / DB-3:


Legénység: 4 fõ Motor: 2 db 14 hengeres Tyumanszkij M-88B ; 1100 LE Sebesség: 420 km/h (6100 m-en)
Fegyverzet: 3 db 7,62 mm-es géppuska ; max. 1100 kg bomba vagy 1 db 46 cm-es (940 kg) torpedó
Súly: 5800 kg (üresen); 10.300 kg (max.) Csúcsmagasság: 9350 m Hatótávolság: 2600 km (bombákkal)
Fesztávolság: 21,44 m Hossz: 14,80 m Magasság: 4,15 m


Az 1936-ban tervezett és 1937-tõl sorozatban gyártott DB-3 távolsági bombázó kiváló konstrukció volt, több magassági világrekordot is felállított. Gyártása nagyon idõigényesnek bizonyult. Hátránya volt még a gyenge védettség: a személyzetet szinte semmi sem óvta, a fegyverzet, bár folyamatosan növelték ûrméretét, elégtelen volt. Könnyen alkalmassá tudták viszont tenni torpedó szállítására, s ebben a feladatkörben is hatékonynak bizonyult. 1939-ben jelentõsen áttervezték: új orrészt és erõsebb motorokat kapott, s teljesen átalakították a szárny szerkezetét, ezáltal 70%-kal csökken annak elõállítási ideje. A legénységet 3-ról 4 fõre növelték. Ezt a változatot (DB-3F) 1941-ben állították csapatszolgálatba. Röviddel késõbb átnevezték Il-4-re. Többször bombázták vele Berlint, de magyarországi célpontok ellen is bevetették. 1944-ig gyártották. A háború végén kiképzésre, felderítésre és vitorlázók vontatására is használták.