Gdańsk

Gdańsk, egy jelentősebb város, az ország északi részén, a tengerpart mentén.

Hosszú története folyamán Gdańsk városát sok néven említették: Gyddanyzc, Kdansk, Gdanzc, Dantzk, Dantzig, Dantzigk, Danzig', Dantiscum, Gedanum.

A régészeti kutatások szerint helyén már a 7. században kézműves-halászfalu állt, a 10. század-ban azonban már a pomerániai hercegség megerősített vára. Gdańskot városként Gyddanyzc urbs néven először szent Adalbert (lengyelül Wojciech) legendájában említi 999-ben szerzője, Jan Kanapariusz, aki szerint Adalbert 997-ben járt a városban.

Pomerániával folytatott győzelmes hadjárata után III. Ferdeszájú Boleszláv a Gdański Pomerániát Lengyelországhoz csatolta. Miután II. Nagy �więtopełk (�więtopełk II Wielki) átvette Pomerániában a hatalmat, megkezdődött önállósodásának periódusa. 1242-ben Gdańskot megtámadta a Német Lovagrend, melynek következményeképpen �więtopełk herceg kénytlen volt saját fiát M�ciwojt túszul adni.

VI. Sándor pápa bullája 1260-ban elismerte a város jogát, hogy évente Domonkos napi vásárt tartson. Városi jogokat 1263-ban kapott.

Miután Branderburg 1271-ben elfoglalta a várost, II. Pomerániai M�ciwój Bolesław Pobożny segítségével megszerezte Gdańskot. 1282-ben a Kępno-i egyezmény értelmében Nagy lengyelország fennhatósága alá került a Gdański Pomeránia. 1306-ban I. Lokietek Ulászló a kujáviai herceget, Kázmért nevezte ki gdański helytartónak, a vár élére Boguszát (Bogussa). A polgárok viszont nem fogadták el egyik helytartó kinevezését sem és fellázadtak ellenük. Segítségül hívták a brandenburgi fejedelmet, aki bevonult Kelet-Pomerániába 1309-ben. A védőfalak nélküli várost a lengyelek feladták, de a várat Bogusza bíró tartotta. A gdański dominikánusok tanácsára segítségül hívták ellenük a Német Lovagrendet. A rend csapatainak közeledtére a brandenburgi sereg nem válallta az ütközetet, inkább elvonult, de helyettük a lovagrend folytatta az ostromot. Először a város, majd a vár egy része került kezükbe, majd amikor élelem utánpótláshoz jutottak, bevették a még lengyel kézben levő falakat és az őrséget is lekaszálták. A keresztesek nagy vérfürdőt rendeztek a város lakói között, mely miatt panasszal éltek V. Kelemen pápánál, aki az ügy kivizsgálására bizottságot hívott össze. 1343-ban békét kötöttek a keresztesekkel, melynek eredményeképpen III. Nagy Kázmér lemondott Gdańskról. 1346-ban Henryk Dusemer, a keresztesek nagymestere oklevelet adott ki, mely megsemmisítette a lübecki törvény szerinti városi jogokat és felváltotta azt a chełmnoi törvény.

1410-ben a gdański tanács elismerte II. Jagello Ulászló uralmát. Gdańsk különböző előjogokat kapott, pl. megkapta a környező településeket. Egy évvel később a toruńi egyezmény értelmében feloldotta Gdańskot a neki tett eskű alól. Gdańskot utólérte a keresztesek megtorlása. 1440-ben Gdańsk cstlakozott a Porosz Szövetséghez. 1454-ben 145 év után végetért a keresztesek uralma Gdańsk felett. Ugyanebben az évben IV. Jagello Kázmér király hozzácsatolta Gdańskot Lengyelországhoz, egyúttal azt a privilégiumot adományozva, hogy saját pénzt verhessen (ugyanezt a privilégiumot Toruń is megkapta). Gdańskot felmentették a partmenti törvények érvényessége alól és a porosz földek képviselői részt vehettek a lengyel királyválasztáson.

Gdańsk 1455-ben lépett be a harminc évig tartó, lengyelország és a német lovagrend közötti háborúba. A gdańskiak behódoltak Jagello Kázmérnak, és a város ún. nagy privilégiumot kapott, melyben biztosították az ellenőrzés nélküli áruszállítást a Visztulán Lengyelországból, Litvániából és Oroszországból, és más privilégiumokat, melyeket a város a háborúban való részvételért kapott.

Az 1466-ban megkötött toruńi béke biztosította a Gdański Pomeránia és Warmia Lengyelországban maradását.

1467-ben a király eltörölte a helytartói hivatalt és a Korona mintájára a capitaneus Prussiae Generalis címet alapította. Megalapította a pomerániai vajdaságot, melyben létrehozta a várispánok (lengyelül kasztelan), kamarások és bírók hivatalát, ezek együttesen alkották az ún. porosz tanácsot, melynek tagjai közé tartoztak Gdańsk, Elblšg és Toruń képviselői is. Ezeknek a városoknak az élére a király sztarosztákat is nevezett ki.

1525-ben zavargások törtek ki a városban Ferber polgármester ellen, és megdöntötték a régi magisztrátust. 1526-ban Zsigmond király Gdańskba látogatott, elcsapta a zendülőket, kiterjesztette saját városi megbízottjának jogosítványait, akinek nagyobb hatóköre lett, mint a polgármesternek. Gdańsk protestáns várossá lett. Egységesítették a pénzeket is.

1577-ben Báthory István lengyel király megerősítette a város pivilégiumait. 1627-ben a közeli Oliwa mellett tengeri csata zajlott le. 1660-ban az Oliwa-i békével lezárult a svéd háború. 1700-1721 között a nagy északi háború idején Gdańskot többször fenyegették idegen hadseregek.

A lengyel örökösödési háborúban Gdańsk Leszczyński Szaniszló király mellé állt, így a város Lengyelországban az orosz intervencióval szembeni ellenállás legfőbb ponjává lett. 1734-ben elfoglalták az orosz csapatok, miután az ágyútűz részben rombadöntötte.

Poroszország 1772-ben elfoglalta néhány birtokát, valamint az Új Kikötőt. Lengyelország első felosztása Poroszország számára lehetővé tette a Gdańsk feletti ellenőrzést egyrészről Toruń határától Gdańsk határáig a Visztulán, másrészről az Új Kikötő elfoglalásával. 1793-ban a poroszok megszállták Gdańskot. 1807-ben, miután Napoleon Bonaparte elfoglalta a várost, megkezdődött az első szabad városi periódus. A Bécsi Kongresszus 1815-ben új határokat jelölt ki, Gdańsk porosz uralom alá került.

1852-ben kiépült az első vasútvonal, mely a várost Tczewvel és Bydgoszczcsal, kötötte össze, 1870-ben megnyílt a Szczecin-i vonal is. 1873-ban helyezték üzembe az első lóvasutat, mely Oliwáig ment.

1920-tól Gdańsk ismét szabad város lett a versaillesi békeszerződés szerint. 1925-ben a szabad város területén lengyel egyházmegyét alapítottak.

1939. szeptember 1-jén a Schleswig-Holstein csatahajó sortüzével, melyet a Westerplattera adott le, megkezdődött a II. világháború.